5. fejezet: Tánc a félelemmel

Tudom, egy időre félbeszakadt a történet. Nem voltam túl jó passzban és úgy döntöttem, nem való ez nekem. Pedig kész volt 3 fejezet. De mostanában sokat játszadoztam a gondolattal, hogy folytatni kellene és ezen a döntésen sokat segített az oldal statisztikai adatai, ugyanis szinte nem volt olyan nap, hogy ne járt volna itt valaki! Köszönömm^^
Úgyhogy folytatom! Nem rizsázok tovább, itt a fejezet! :) kérem a hozzászólásokat, kritikákat és aztán jön a következő fejezet is. De tartsátok bennem a lelket, legyenek kommentek! XoXo

Az órámra pillantottam. A buli!
 - Na jó, nekem erre nincs időm! – mondtam és a kikészített ruhámért nyúltam.
 - Hova készülsz? – kérdezte Peiper.
 - Rendeztem egy bulit, oda megyek. De te nem jössz! – fordultam felé, mielőtt megszólalt volna.
 - Itt akarsz hagyni?
 - Amíg nem derítem ki, hogy mi vagy és mire vagy képes, itt maradsz! Vagy haza is mehetsz, ha gondolod! – addig nem megy haza, amíg nem tudom, hogy mi folyik itt. Majd megbeszélem Stefannal. – Pakolj ki, számítógépezz, olvass, azt csinálsz, amit akarsz, csak a négy falon belül.
 - Rendben! – mondta nyűgösen – De… mit csináltam? – kérdezte félve. Leültem mellé az ágyra.
 - Nyugi, kiderítjük! De semmi rosszat, abban biztos vagyok. Minden rendben lesz. – mosolyogtam rá.
 - Te hogy lehetsz ilyen nyugodt? Mintha ez számodra természetes lenne. – nézett rám furcsán.
 - Megpróbálom megtartani a hidegvérem! – mondtam gyorsan – Na, nekem mennem kell. Légy jó! Jövök haza és megismerkedünk! – mosolyogtam, majd kimentem a házból.

A Grillbe már voltak páran. A buli csodás volt.

Zaklatott voltam. A mai nap olyan jól indult! Jól akartam érezni magam ma este.

 - Szia! – lépett hozzám Ty – Minden rendben? Késtél a saját bulidról! Már mindenki itt van. Gratulálok, jól sikerült!
 - Ennek örülök. – mondtam, feledni próbálva a mai nap eseményeit.
 - Biztos, hogy minden rendben? – nézett rám Tyler.
 - Majd később elmondom. Táncoljunk! – mondtam, majd húzni kezdtem a táncparkett közepe felé.
Egy jó pörgős szám ment. Tylerrel nagyon jól éreztem magam. Nem is tudom, mi lenne most velem, ha nem jött volna vissza. Nem lenne senki, aki elfeledtetné velem a gondokat.

Mikor a zenének vége lett, lihegve, kifáradva ültünk le egy asztalhoz, ahol már Elena és Stefan ültek.
 - Sziasztok! – köszöntöttek minket – Jó lett a buli! – mondta Stefan.
 - Köszönöm! – mondtam – Reméltem is, hogy jól fogjátok magatokat érezni, néha kell a kikapcsolódás.
Közben jött Paul felvenni a rendeléseket.
 - Mit óhajt a széphölgy? – mosolygott rám.
 - Egy kólát, én neked egy sört! – mosolyogtam vissza.
 - Kihagyhatatlan ajánlat. Zárás után el is fogyasztom! – kacsintott rám, majd pár perc múlva hozta is a kólámat.
A kólámhoz kaptam egy szalvétát. A táskámból észrevétlenül elővettem egy tollat és ráírtam a szalvétára
„Beszélnünk kell!”

Majd, hogy Elena és Tyler ne lássa, észrevétlenül átnyújtottam Stefannak a szalvétát. Stefan elolvasta, majd bólintott.
Aztán hosszasan beszélgettünk. Felmerült az iskola, Jeremy, a Telihold. Majd egy lassabb szám következett.
 - Caroline, szabad lennél egy táncra? – kérdezte Stefan. Vettem a lapot és bólintottam.
 - Persze. – mondtam és Tyler mögött kimásztam. Stefan a kezét nyújtotta. Bementünk a táncparkettre és táncolni kezdtünk.
 - Baj van? – kérdezte halkan.
 - Még nem tudom. – válaszoltam.
 - Mi történt?
 - Feltűnt valaki. Akire sosem számítottam… A húgom. – néztem Stefan szemébe.
Erre Ő abba hagyta a táncolást egy pillanatra, majd megforgatott.
 - Mit tudunk róla?
 - A neve Peiper Anna Miller, Joel Miller lánya. Az apámé. Hosszas keresgélés után akadt rám. Most otthon van a szobámban. Tisztának tűnik, könnyedén bejött a házba… - hallgattam el.
A csendre Stefan felfigyelt és a táncot abbahagyva nézett a szemembe.
 - Mi történt? – a tekintetemet fürkészte.
 - Én nem is tudom, csak… - zavarodottan álltam előtte – Valahogy… belebeszélt a fejembe? Egyszer csak a hangját hallottam a fejemben! Nem tudom, hogy mi történt. – fakadtam ki.
 - Ez egészen biztos? – nézett rám elgondolkodva Stefan.
 - Igen. Ő is meglepődött rajta. Nem tudott ez idáig a dologról.
 - Biztonságban van? – kérdezte.
 - Igen, a szobámban van, nem fog kijönni. – nem értettem igazán Stefan kérdését.
 - Ki kell derítenünk, hogy mi ez. Más tud róla?
 - Nem, Te vagy az első.
 - Meddig marad?
 - Anyámat rávettem, hogy maradhasson. De az apja… Az apám holnap jön érte.
 - Mindenképp maradásra kell bírnod! Ha kell, akkor vámpír erővel.
 - Oké. – mondtam a levegőt kifújva.
 - Képes vagy rá? Elintézzem Én? – kérdezte egy kósza tincset a fülem mögé rakva.
 - Nem, dehogy menni fog!
 - Amúgy, hogy vagy?
 - 17 év után találkozok az apámmal. Mi sem lehetne egyszerűbb!
 - Itt kell tartanunk Őt, amíg nem derítjük ki, hogy mi ez.
 - Nem lesz gond… - mondtam nehezen. Nem lesz gond? Nagyon remélem, hogy nem…