3. Fejezet: Hirtelen döbbenet

Köszönöm szépen az első kommentet, ami Nicolee-tól származik! Köszönöm Nicolee!<3
A következő fejezet 2 kommentet igényel! Ezzel tudom lemérni, hogy mennyire kelendő a story! De úgy néz ki, hogy megmarad!=)
A kép a következő fejezetre utal! És bocsi a függővégért!
Nem is rizsázok tovább, Caroline storyjában beindul az élet!XoXo

 

 Tylernek vissza kellett mennie az anyjához. Boldognak tűnt. Újra láttam mosolyogni.

 Elindultam megtervezni a már kigondolt bulit a Grillben. Az engedélyt tudtam, hogy csak Paul-tól tudom beszerezni, Ő mindig el tudja nekem intézni. És ilyenkor mindig felajánlja, hogy elintézi a kaját és a piát is. Sima ügy lesz! Bementem a Grillbe.
 Paul a pult mögött állt, és a poharakat törölgette. Mosolyogva oda sétáltam.

-          Szia, Paul! Kaphatnék egy kólát, kevés jéggel? – mosolyogtam bájosan.

-          Neked bármikor, Kedvesem! – mosolygott – Mi újság van? Régen jártál felém! – mondta, majd lebiggyesztette ajkait.

-          Tudom, el voltam havazva. Meg tudsz nekem bocsájtani? – megrebegtettem a szempilláimat.

-          Na, jó. Egy feltétellel! Ha meghívhatlak erre a kólára! – mondta, és a kólámra mutatott.

-          Hát, ha ez az ára… - mosolyogtam rá – Igazából kérni szeretnék Tőled valamit.

-          Mond, Kedves!

-          Bulit rendeznék… Csak a szokásos lenne! – néztem rá nagyon szépen.

-          Vedd úgy, hogy le van vajazva! De… Ez sem ingyen lesz! – nézett rám keménységet szimulálva.

-          Haljuk, mennyit ér a kedvességed?

-          Puszit kérek. – mondta orrát felhúzva, egy kis mosolygással. Mutató ujját az arcához érintette.

Áthajoltam a pulton, és egy puszit nyomtam az arcára.

-          Gyere máskor is! – mondta mosolyogva.

-          Ne szokd meg! – mondtam kuncogva, és lehúztam a maradék kólámat, amit Paul ált. – Köszönöm, Te vagy a legjobb! – mondtam a vállamra téve a táskámat. Erre csak önelégült mosollyal válaszolt. Elindultam, de az ajtóból még visszafordultam. – Ja, és Te is meg vagy hívva! – mondtam.

-          Majd figyelek a pult mögül! De ne hagyj majd egyedül! – mondta.

-          Majd meghívlak egy sörre! – mondtam, és kiléptem az utcára.

Elindultam haza, anyám már otthon volt. Felmentem a szobámba, és leültem a gép elé. Megvártam, míg az bekapcsol, és nekiálltam megszerkeszteni a plakátokat.

Arra gondoltam, a plakátok szétszórásában Tyler jó segítség lenne. Fel is hívtam, mi után készen lettek.

-          Care? – szólt Ty a telefonba mosollyal a hangjában.

-          Igen, szia, Ty! Arra gondoltam, hogy nem segítenél-e szétszórni a városban a ma esti buliról a szórólapokat? – kérdeztem abban reménykedve, hogy velem tart.

-          Buli lesz? A Grillben?

-          Aha! Segítenél? - kérdeztem negédes hangon.

-          Persze! Nem sokára nálatok vagyok! – mondta, és már le is tette a telefont.

Felvettem valami normális göncöt, majd összeszedtem az összes plakátot. Tyler pár percen belül már a ház előtt csengetett. Ajtót nyitottam. A kezébe nyomtam vagy 30 szórólapot.

-          Nesze! Sok dolgunk van! – mondtam mosolyogva.

-          Igenis! – mondta, és átvette a papírkupacot. – Hol kezdünk?

-          Az elején! – mondtam tanácstalanul. Kijelentésemre csak nevetett.

-          A V.I.P.  vendégeknek postaládába dobjuk.

-          És a V.I.P. vendégek azok… Kik is? – kérdeztem.

-          Azok, akik minden bulin ott vannak! – mondta megrovóan, mintha ez egyértelmű lenne.

Erre átnyújtottam neki egy szórólapot.

-          Tessék! Te minden bulin ott szoktál lenni! – mondtam mosolyogva.

-          Ó, mily’ megtisztelő! – nevetett.

Bejártuk az egész várost. Beszélgettünk, nevettünk, hülyéskedtünk. Egy kutyával összetűzetésbe kerültünk, és megfosztott minket egy adag szórólaptól. A papírokat egymás hátára ragasztottuk. Túl sok lett a szórólap, úgyhogy megfogadtuk, hogy a maradékot megesszük. Szerencsére, erre nem került sor – hála a kutyának. Rég nem szórakoztam ilyen jól.
Már nem rég múlt dél, mikor végeztünk.

-          Várj, még nem teljes a vendéglista! – mondta, és a zsebébe nyúlt. Értetlenül néztem rá. Kivett a zsebéből egy félretett szórólapot, és átnyújtotta.

-          Ezennel meghívlak a ma esti Grill bulira! – mondta mosolyát elrejtve.

-          Ó, milyen kedves! Meghívsz a saját bulimra? – kérdeztem nevetve.

-          Te nem maradhatsz le róla! Te vagy a fő vendég! – mosolygott.

-          Ó, akkor nem hagyatom ki! – nevettem. – Ott kell lennem! De…Így van két fennmaradó szórólapunk. – mondtam, utalva a megegyezésünkre, hogy a fennmaradó papírokat megesszük. Egyből vette a lapot.

-          Ó, nem! – mondta megbánva tettét – Mivel ezt a két szórólapot is kiosztottuk, hisz’ egymásnak adtuk!

-          Oké! – mondtam kuncogva.

-          Hát, nekem mennem kell! Tudod, este hivatalos vagyok egy bulira! – mondta komolyan, majd elnevette magát.

-          Rendben! – nevettem.  - Ott találkozunk! Mondtam, majd bementem a házba.

Felmentem az emeletre, és kikészítetem estére a ruhámat. Nagy keresgélés után megtaláltam az igazit; egy fekete top, és egy farmer csőnadrág. Most nem akartam extravagánsabbat.
A hajamat igazítgattam, mikor csengettek. Lerohantam, és ajtót nyitottam. Egy szőke zuhatag fogadott.

-          Szia! Caroline Forbes-ot és Forbes seriffet keresem!

-          Én vagyok Caroline, és az anyám a seriff. – mondtam – Miben segíthetek? – kérdeztem.

-          Caroline? Már régóta kereslek…. – mondta az idegen…