2. Fejezet: Tyler

Az első párbeszédes fejezet! A következő fejezet úgy jön, hogy van -e hozzászólás ehhez. Amint lesz egy, én kezdem az írást! Szóval aki akarja a következőt, az comment!! Na, jó olvasás! XoXo

A fürdőszobába mentem, és megnyitottam a kád csapját. Megvártam, míg félig-meddig megtelik a kád forró, gőzölgő vízzel, majd felcsatoltam a hajam. A forróság érzésére libabőrös lettem. Ellazult tagokkal dőltem hátra a kádban.

Arra gondoltam, hogy kellene egy újabb bulit csinálni a Grillben. Itt én vagyok a „buli felelős”, szóval nem lesz probléma, a bulijaimra mindig vevőek, minden bulim jól sikerült. Kell szerezni zenét, azzal nem lesz baj, az előző bulik zenéje megfelel. Kaja, pia. Azt a Grillben elintézik, az sem gond. És a vendégek. A legkönnyebb az lesz. Pár szórólap, pár kedves szó a haveroknak. Nem lesz gond!

Elmélkedésemből a csengő hangja ébresztett. gyorsan kiszálltam a vízből, és gyorsan felöltöztem. A hajam még így is, felcsatolva enyhén vizes volt. Lerohantam, és kitártam az ajtót. Nagy meglepődésemre Tyler állt előttem az ajtó másik oldalán.

Tyler eltűnt, az utolsó telihold óta. Se szó se beszéd, eltűnt Julessel. Aminek nagyon nem örültem. Főleg, hogy Jules le akarta mészárolni az egész baráti körömet, és fel akarta törni a Nap és a Hold átkát.

-          Tyler! – néztem kitágult szemekkel rá. el sem hittem, hogy látom őt. Hogy visszajött. Hirtelen, nem is haragudtam rá. Pedig kellett volna. Hisz’ csak úgy eltűnt. De nem tudtam rá haragudni.

-          Caroline.  Szia. Öm…A seriffet keresem. Itthon van? – kérdezte zavartan.

Ettől leakadtam. Az anyámat? Az anyámhoz jött.

-          A seriffet? Mit akarsz az anyámtól?  - hangnemet váltottam. Azt hittem, hogy hozzám jött. Hát, ennyit igazán elvártam volna tőle, ha már csak úgy eltűnt! Hogy legalább szól, ha visszajött.

-          Az anyám küldött. Valami levél miatt.

-          Hát, nincs itthon. Szóval, már a városban vagy egy ideje, ugye? – kérdeztem.

-          Igen, úgy egy hete.

-          És…Mikor akartál volna esetleg beköszönni? – kérdeztem gúnyosan – Ha már el nem köszöntél.

-          Caroline, nem véletlenül nem köszöntem el. Így volt jó…

-           - Ó, persze, így volt jó! – vágtam a szavába – Az teljesen jó, hogy nem tudom, hogy élsz-e, vagy halsz. Hogy Jules elvitt, vagy te voltál olyan idióta, hogy vele mentél! – Feldühített azzal, hogy nem szólt, hogy elment. Egyáltalán azzal, hogy elment! Itt hagyott.

-          Hagytam levelet anyámnál. Tudtad, hogy nem haltam meg. – mondta mentegetőzve.

-          Tyler, miért mentél el? – kérdeztem komolyan.

-          Nem tudom. – válaszolt kis szünet után – Azt hittem, így lesz jó. De anyámnak szüksége volt rám. Visszajöttem. Hiányzott az otthonom! – mondta őszintén.

-          Akkor… Többet nem mész el, ugye? – kérdeztem halkan – Vagy legalább szólj, oké? – mosolyogtam.

-          Sajnálom, Caroline. Tényleg csúnyán léptem le.

-          Fátylat rá! Csak ne tűnj el! – hangsúlyoztam a szavakat.

-          És? Mi jót csináltál, amíg oda voltál? – kérdeztem mosolyogva.

-          Túléltem az éjszakákat. És tanultam. – mondta.

-          És? Mire jutottál? – kérdeztem kíváncsian. Mit fejlesztett az elmúlt időben?

-          Semmire! – nevette el magát. Vele nevettem. Hiányzott ez. Hiányzott Tyler!